Vágólapra másolva!
Jarno Trulli sikerét hozta a Forma-1-es csapatok idénynyitó előtti utolsó közös tesztje hétfőn, Silverstone-ban, miközben Imolában Michael Schumacher nem túl biztató időket produkált az Ausztrál Nagydíjra szánt Ferrarijával.

Egyedül az olasz sofőrnek volt gondtalan napja, 64 kört tett meg így, míg a többiek azzal is megszenvedtek, hogy kétszámjegyű mutatójuk legyen.

Heinz-Harald Frentzen csak 15-ször ment körbe, mégis másodiknak hozta be az Arrowst a napos, de hideg időben. Ideje elfogadható lett, de miután egész télen nem ült autóba, a héten szeretne komolyabb adagot is vezetni.

Hasonló napja volt a Jordannek, a hazai csapat garázsában délelőtt a szerelők folyton felépítették majd szétszedték a kocsit, végül Giancarlo Fisichella délután vezethetett kicsit. Az olasz elégedetten szólt autója javuló egyensúlyáról és aerodinamikájáról, majd a Melbourne-re specializált Honda-motorra gondolt, melyet kedden próbál ki a csapat. "Sokkal jobb a kocsi az új konfigurációval. Most a Honda lóerői hiányoznak nekem" - így Fisichella.

Az első gyors körében legjobbját megautózó Fisico egy ízben kicsúszott a Stowe-kanyarnál, eltalált egy követ, ami kiszakította Jordanje első szárnyát, amúgy a kocsi sértetlen maradt. Társának, Szato Takumának ennyi sem jutott, összvissz egyetlen gyors kört tett meg.

Keddtől a Jaguar és a BAR is csatlakozik a gyakorláshoz, a Renault és az Arrows pedig bevet egy-egy plusz autót Jenson Button és Enrique Bernoldi részére.

Imolában háromnapos sorozatot kezdett a Ferrari, hétfőn Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíjon használandó 2001-es járművet vezette. A német beállításokat próbált és gumitesztet végzett 26 köre során, legjobbja 1:30.097 perc lett. Nem túl biztató az eredmény: Ralf Schumacher ugyanitt, tavaly, időmérő edzésen öt szekundummal hamarabb ért körbe. Luca Badoer az F2002-essel 1:30.411-et ment, 43 körből.

Silverstone, első nap:
1. Jarno Trulli, Renault (Michelin), 1:24.390 perc, 64 kör
2. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (Bridgestone), 1:25.106, 15
3. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), 1:25.996, 10
4. Szato Takuma, Jordan-Honda (B), 1:30.970, 1

[stefano.nuovolacchi]