Vágólapra másolva!
Az ausztrál Mark Webber lesz a Forma-1-es Minardi-csapat másik pilótája Alex Yoong mellett 2002-ben, derült ki kedd reggel.

A tavalyi Formula 3000 International bajnokság második helyén végző 25 éves sofőr az elmúlt három hétben - csapattársával, a malajziai Yoonggal - többször is tesztelte a Minardit, igen meggyőzően.

"Fantasztikus lépés a karrieremben a Forma-1" - kezdte Webber. "E körül forgott az életem az elmúlt hét évben. Most kemény munka kezdődik. Új fejezetet kezdeni olyasvalakivel, mint Paul Stoddart (az istálló főnöke), akivel dolgoztam korábban az F3000-ben, klassz lehetőség."

A Minardit tavaly év elején átvevő Stoddart az elmúlt hetekben azt hangoztatta, hogy megvárja, miként alakul a Prost-csapat sorsa, mielőtt döntene a második pilótáról. A francia csapatot hétfőn felszámolták, Heinz-Harald Frentzen bennfenntesek szerint az Arrowshoz kerül, így Stoddart lecsapott Webberre.

"Mindannyian büszkék voltunk és elérzékenyültünk, mikor tavaly Melbourne-be érkeztünk. Két olyan versenyző csatlakozásával, mint Alex és Mark idén kétszer annyira büszkék leszünk. Ez egy másik Minardi - minden tekintetben jobban felkészítettük. Komolyan hiszünk benne, hogy megtesszük az első lépéseket fölfelé az F1-rangsorban" - nyilatkozta az ausztrál milliomos.

Amennyiben Frentzent leigazolja az Arrows, Jos Verstappen autó nélkül maradhat 2002-re, mivel már nincs több kiadó hely.

Korábban:

Webber vagy Wilson lehet Minardi-pilóta

[stefano.nuovolacchi]