Vágólapra másolva!
A McLaren távozása után Ralf Schumacheré lett a vezető szerep a valenciai Forma-1-es teszteken. A német első kilométereit teljesíti szemüveggel.

Ralf Schumacher (a német első szemüveges vezetése után elégedett volt, bár közölte: "további fejlesztések szükségesek") délelőtti leggyorsabb köre elégnek bizonyult a pénteki győzelemhez, de teljesítményét beárnyékolja Olivier Panis, aki délután szépen megközelítette a 2002-es BAR-ral, noha egyszer megállt a motorja.

A British American Racing csapat versenyzője az új autók közül folyamatosan a legjobb időket futotta, csapattársa, Jacques Villeneuve a negyedik helyre hozta fel nap végén a másik BAR004-est. Anthony Davidson teszter hetedik lett, az ő autóját szombaton kollégája, Ryo Fukuda veszi át.

Schumacherhez Antonio Pizzonia (harmadik) végzett legközelebb a williamsesek közül, egyike azon keveseknek, akik délután futották legjobb idejüket. Marc Gené ötödikként zárt, és miatta vették elő egyszer a piros zászlót, mikor egy rajtpróbánál tönkre ment a kipörgésgátlója.

A 2002-es autók leglassabbika Mika Salo Toyota TF102-ese volt. A finn főként gumifejlesztéssel töltötte napját, a heti munkáról pedig elégedetten szólt: "Hosszú hetünk volt. Az autó napról napra jobb lett, elégedett vagyok az elvégzett fejlesztésekkel."

Mark Webber újabb szép eredményt produkált a Minardival, 1:16.745 perc alatt ért körbe második napján. Az olaszok második ülésére pályázó ausztrál majd egy másodperccel verte a másik minardist, Christijan Alberst. Szombaton a Williams és a BAR folytatja a munkát, hozzájuk csatlakozik a ferraris Michael Schumacher.

A Ferrari új tesztere, Luciano Burti folytatta a gyakorlást a Ferrari maranellói pályáján. A brazil 73 köréből az 1:23.570 perces sikerült legjobban az ideiglenes F2001-essel.

Valencia, ötödik nap:
1. Ralf Schumacher, Williams-BMW (Michelin), 1:12.988, 102 kör
2. Olivier Panis, BAR-Honda (Bridgestone), 1:13.770, 79 kör
3. Antonio Pizzonia, Williams-BMW (M), 1:13.891, 59 kör
4. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (B), 1:14.023, 57 kör
5. Marc Gené, Williams-BMW (M), 1:14.098, 59 kör
6. Mika Salo, Toyota (M), 1:14.661, 74 kör
7. Anthony Davidson, BAR-Honda (B), 1:15.162, 63 kör
8. Mark Webber, Minardi-European (M), 1:16.745, 34 kör
9. Christijan Albers, Minardi-European (M), 1:17.678, 11 kör

Korábban:

Räikkönen pályacsúcsa

[stefano.nuovolacchi]