Vágólapra másolva!
Az Arrows-csapat 2002-re is szerződtette egyik tavalyi pilótáját, Enrique Bernoldit, aki pénteken már meg is nézte Leafieldben az új autót.

Bernoldi szerint reális elvárás, hogy a csapat rendszeres pontszerző lesz, köszönhetően az új motorszállítónak, a Cosworthnek. A brazil saját magának is jó kilátásokat jósol 2002-re.

"Ebben az évben közelebb kerülünk a rajtrács elejéhez" - mondta a brazil. "Az új autónkkal a tavalyinál sokkal jobbak az esélyeink. Lényegesen erősebb motorunk lesz, és - mivel láttam az adatokat a szélcsatornából - biztos vagyok benne, hogy nagyot fejlődik a kocsi aerodinamikája is."

"Az új motorral hajtott új autóval reális esélyünk lesz pontokat gyűjteni. A cél, hogy igazán versenyképesek legyünk, de ezt lépésről lépésre kell megvalósítanunk" - tette hozzá.

Bernoldi elmondta még, hogy ő sem tudja, ki lesz a csapattársa, mellesleg Jos Verstappenre vagy Heinz-Harald Frentzenre tippel.

"Egyiküknek sem örülnék jobban, bár tavaly Jostól sokat tanultam. Több önbizalmam lenne, ha a csapat első számú pilótának választana. Sokan mondják, hogy nem igazán boldogultam tavaly, de én ismét itt vagyok, méghozzá jobb formában, mint bármikor" - jelentette ki.

Korábban:

Pályán kívül készül az Arrows

[stefano.nuovolacchi]