Vágólapra másolva!
2002-ben Kimi Räikkönen helyettesíti az egy évre visszavonult Mika Häkkinent a Forma-1-es McLaren csapatnál.

Az ex-Sauber pilóta sokakat elkápráztatott tavalyi, debütáló évében, s nem volt ez másképp a McLaren és a Ferrari csapatfőnökségével sem. Végül az előbbi gárda mellett döntött a fiatal finn, mert nyitottabbnak találta a csapatvezetést, így a jövőben nem kell nagymértékben alárendelnie magát az egyes számú pilótának, jelen esetben David Coulthardnak, s jó esélye van az előrejutásra.

A Sauber kis csapat lévén, nem rakott igazi terhet Kimi vállára, de az előttünk álló szezonban mindenképp nagyobbak lesznek az elvárások Räikkönennel szemben, mint a svájci istállónál.

Juan Pablo Montoya szerint sem lesz könnyű dolga a McLaren új szerzeményének, ugyanis a világbajnoki címre esélyes Häkkinen eredményeihez kell felnőnie. Ennek ellenére a kolumbiai bízik benne, hogy a Mercedes nagy kiugrási lehetőség, amivel majd élni tud Räikkönen.

"Remélem, hogy Kimi jól váltott, de soha nem lehet tudni, hogy mi történik a Forma-1-ben. Räikkönen jól kezelte a rá nehezedő terhet az elmúlt szezonban, de a McLarennél minden eddiginél nagyobb nyomást fog tapasztalni. Tapasztalatból beszélek, mert én is egy nagy változást éltem meg, amikor átjöttem a Cartból az F1-be. Hasonló volt a helyzetem egy Räikkönenéhez" - elemezte Montoya fiatal kollégája helyzetét.

Montoyán kívül többek figyelik árgus szemekkel Räikkönent. A McLaren csalódott tesztpilótája Alexander Wurtz (aki joggal várta, hogy ő ül a távozó Hakkinen helyére) nemrég azt nyilatkozta, hogy Räikkönennek már rögtön az első, ausztráliai nyitó futamon teljesítenie kell, különben bebizonyosodik, hogy nem való a Mercedes volánja mögé. Kimi viszont minden rosszindulatú és féltő mondat ellenére kijelentette, hogy teljesen felkészültnek érzi magát, és bízik abban, hogy igazi vetélytársa lehet csapattársának mind pontok, mind futamgyőzelmek tekintetében.

Kovács Iván

Korábban:

Räikkönen finnországi sikere