Vágólapra másolva!
Az olasz Günther Steinert nevezték ki a Forma-1-es Jaguar istálló új igazgatójává.

A rali-vb-n szereplő Ford eddigi műszaki vezetője a tervek szerint Niki Lauda csapatfőnök jobbkeze lesz. A pilótaként háromszoros világbajnok osztrák szakember szerint Steiner érkezésével új perspektívák nyílnak meg a Jaguár előtt.

"A technikai sportok terén szerzett magas szintű tapasztalatai, valamint rendkívül széles műszaki ismeretei hasznosak lesznek az új motor elkészítésénél" - mondta Lauda.

A Milton Keynes-i istálló kétéves Forma-1-es szereplése során nem tudott maradandót alkotni. Tavaly a kilencedik, idén holtversenyben a hetedik helyen végzett.

Korábban:

Január 4-én mutatják be az új Jaguart