Vágólapra másolva!
Két egykori brit Forma-1-es világbajnokkal erősödik jövőre a Premier 1 Grand Prix-sorozat, amelynek nyitófutamára július 14-én, Estorilban kerül majd sor. A hírek szerint ugyanis Nigel Mansell és Damon Hill is versenybe száll majd az európai futballcsapatok mezébe "öltözött" kocsik viadalán.

A tervek szerint a Premier 1 Grand Prix-sorozat minden egyes járműve egy-egy európai labdarúgó-együttes színeit viselné. A britek közül a Manchester United és a Celtic még gondolkodik, beszálljon-e a 130 millió fontos sorozatba, amelyben a Leeds United és Benfica már hozzájárult a "szerepléshez."

A hírek szerint pilótaként ismét kocsiba ülne Nigel Mansell, aki 1992-ben lett Forma-1-es világbajnok, valamint Damon Hill, akit négy évvel később koronáztak meg. De a szervezők több, egykori brit pilótával is egyeztetnek, így nem lehetetlen, hogy Mark Blundell és Johnny Herbert is elfogadja a meghívást. Számítások szerint egy-egy hét végén ezzel 180 ezer dollárt kereshetnének.

"Csodálatos lenne, ha Damon és Nigel újra versenyezne" - lelkendezett a hír hallatán Robin Webb versenyigazgató, aki hozzátette, itt sokkal jobban kiderülne, ki a jobb pilóta, hiszen a tudás kevésbé függ az autóktól. "Itt nem lenne vita, kiderülne, hogy mondjuk David Coulthard vagy Rubens Barrichello a jobb."

Egy-egy verseny három fázisból épül majd fel. Lesz kvalifikáció, amely meghatározza az első futam rajtsorrendjét. A futam végeredménye lesz a második etap rajtsorrendje és a két produktum adja ki a végső eredményt. Mindkét futam egyébként 100-100 mérföld (kb. 160 km) hosszú.

Pincési László