Vágólapra másolva!
Sergio Rinland személyében új főmérnököt neveztek ki a Forma-1-ben szereplő Arrows csapatához. Az argentin szakember jelentős Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban dolgozott már a Williams, a Dallara, a Brabham, a Benetton és a Sauber csapatánál is.

Rinland 1952-ben született Argentínában. Hazájában gépészmérnöki diplomát szerzett, majd 1970-ben megkezdte autóversenyzői pályafutását a Chrysler Formula 2-es csapatánál. 1980-ban Angliába tette át a székhelyét, de itt már nem pilótaként dolgozott. Kinevezték a Pro Racing főmérnökének, és jelentős sikereket ért el alsóbb kategóriákban. Három éve tervezte első Forma-1-es versenyautóját a RAM Automotive-nál.

Újabb kihívásokat keresve 1994-ben Rinland átutazott Amerikába, és az Eagle-Toyota Indy-Car istállójánál dolgozott, majd visszatért Európában, hogy Keke Rosberg Opel csapatánál, a német túraautó-bajnokságban tevékenykedhessen. 1996-ban a Forma-1-es Benettonnál alkalmazták, majd három év múlva már a Saubernél, mint a csapat főmérnökét láthattuk viszont, ahol az idén jól szereplő C20-ast fejlesztette ki.

"Óriási öröm, hogy Sergio az Arrowsnál fog dolgozni"- lelkendezett Tom Walkinshaw csapatfőnök. "A következő szezon fordulópont lesz, de Sergio segítségével el fogjuk érni kitűzött céljainkat. Szerződésünk van a Premier Performance Divisionnal és a Cosworth-szel, akik az erőművet adják, és most már a tervező csapatunk is komoly, tehát minden adott az előrelépéshez."

Kovács Iván

Korábban: