Vágólapra másolva!
Nem tart igényt Palik László munkájára a Magyar Televízió. A döntés azután született, hogy a közszolgálati csatorna elvesztette az autós gyorsasági világbajnokság, a Forma-1 közvetítési jogaiért vívott harcot az RTL Klubbal szemben.

- Elterjedt, hogy a pályázat eredményének kihirdetésével egy időben önt kitiltották az MTV-ből. Igaz ez?
- Nem. Ennyi is lehetne a rövid válaszom, de a tény az, hogy a múlt héten valóban kaptam egy levelet a Magyar Televíziótól. Ebben megköszönik az eddigi Forma-1-es közvetítéseimet, és közlik, az év további részében már nem tartanak igényt a munkámra. Én ezt a döntést a jelen helyzetben megértem.

- Mindez az RTL Klub győzelme miatt történt?
- Nem tudom, és úgy gondolom, erre nem az én tisztem válaszolni. Amióta a Hungaroring Sport Rt. vezetését elvállaltam, csak egy szempont vezérelt, az, hogy a vállalat érdekeit képviseljem.

- Miért veszített az MTV?
- Talán furcsállni fogja, de nem lehet egy vagy két okot felhozni. Több tíz oldalas, komoly pályázatok születtek, igen magas szakmai színvonalon. A Formula One Management Ltd. és a Hungaroring Sport Rt. közösen bírálta el ezeket, és a vonatkozó előírásokat figyelembe véve született a döntés. A műszaki paraméterektől kezdve a gazdaságosságig több tucat szempontot kellett vizsgálni, s mivel tényleg kiválóak voltak a pályamunkák, szinte képtelenség azt mondani, hogy ez vagy az döntött az RTL Klub javára.

- A pénz volt a főszereplő?
- A pénz is számított, de a műszaki szempontokra és a minőségre vonatkozó garanciák épp olyan fontosak voltak, mint a közvetítési jogdíjra tett vételi ajánlat nagysága.

- Azért csak számított az összeg.
- Persze, hogy számított, de a pályázati kiírásban csak feltételek, mégpedig szigorú feltételek szerepeltek, s ha csak egynek nem felelt volna meg valamelyik fél, máris háttérbe szorul, jelentéktelenné válik, mekkora összeget kínál.

- Mit éreznek majd a nézők a váltás után?
- Reményeim és hitem szerint semmi rosszat, mert az előbb elmondott szigorú feltételek a közvetítések minőségére is vonatkoznak. Ha valaki ezektől eltér, s a figyelmeztetés ellenére nem küszöböli ki a hibát, azonnali szerződésbontásra számíthat.

- A riporterek kiválasztásáért ki a felelős?
- Sem a Formula One Management Ltd., sem a Hungaroring Sport Rt. nem szólhat bele a riporterek kiválasztásába. Ez a közvetítési jogot elnyerő tévétársaság vezetőinek a dolga.

- Visszatérve a kiindulóponthoz, erről tárgyaltak már önnel? Fog közvetíteni?
- Szó sem esett ilyesmiről. Mint mondtam, eddig sem az én személyem volt a kérdés a magyar Forma-1-es közvetítések kapcsán, s ez a jövőben sem változik.