Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Jordan-Honda csapatfőnöke a múlt szerdán kötött útilaput Heinz-Harald Frentzen talpára - sokan megrökönyödve fogadták a hírt. Eddie Jordan alig egy hónapja szögezte le, hogy Frentzen 2002-ben is csapattag marad, és a híresztelésekkel ellentétben nem fogja a Toyota csapatot erősíteni. Vasárnap óta már az is könnyen meglehet, hogy Jean Alesi váltja, elhagyva a Prostot.

Miután a szerződésbontásról szóló közlemény napvilágot látott, Eddie Jordan az érvek közt említett egy Frentzennel folytatott, Brit Grand Prix utáni beszélgetést, ami nagyban hozzájárult együttműködésük megszüntetéséhez. Bennfentesek inkább veszekedésnek nevezték a silverstone-i "eszmecserét".

"Annak ellenére, hogy a szezon jól indult, idén számtalan olyan eset történt, ami csalódásra adott okot. Sokat beszélgettünk arról, miként lehetnénk jobbak, de sok mindenben nem értettünk egyet" - mondta Eddie Jordan. A konkrét silverstone-i beszélgetésre vonatkozó kérdésekre is készséggel válaszolt a csapatfőnök. "Ez egyszerűen nem igaz! Soha nem veszekedtünk! Heinzcel amúgy is nehéz lenne összeveszni, mert egy igazi úriember. Szerintem elferdítve tolmácsolták a történteket. Gondolom, mindannyian tudjuk, ha halogatjuk a nehéz döntéseket, attól nem oldódnak meg a problémák, és rövid távon biztos, hogy nem ez a megoldás. Ott és akkor kell intézkedni, azután továbblépni."

Mivel Frentzen jogi lépésekkel "fenyegetőzött", Eddie Jordan kénytelen volt a történtek ezen oldalával is foglalkozni. "Nem gondolkodtam a jogi következményeken. Ebben az esetben ez teljesen másodlagos kérdés. Egyszerűen nem tudtuk elfogadni azt, ahogy néhány dolog történt, és még várható volt, hogy történik. Heinz és az én véleményem rengeteg dologban eltért. Számos nézőpontból lehet vizsgálni egy döntést, és érthetően sokaknak nem tetszik, amit tettem, de végül is én vagyok a főnök, nekem kell tartanom a hátam. Ami történt, megtörtént, és remélhetőleg így lesz a legjobb Heinznek és a csapatnak is. "

Frentzen távozott, Zonta helyettesítette, Alesi pótolhatja. A francia hatodikként haladt át a célvonalon Hockenheimben, ezzel újabb értékes pontot gyűjtve a Prost csapatnak. Az Alesitől eddig megszokott látványos öröm - például bukósisak-dobálás - viszont ezúttal elmaradt - az ok valószínűleg az, hogy a Prost-pilóta esetleg a Jordan-csapatnál folytatja pályafutását.

"Most is nagyon elégedett voltam az egy ponttal, főleg hogy elég nehezen indult számunkra a verseny. Kicsit sokkolt, amikor a csapattársam átrepült a fejem felett, de végül is megszereztem a pontot, ami nagyon fontos a csapat jövőjének szempontjából." Amikor a pályafutása jövőjéről kérdezték, már nem volt olyan őszinte a válasz. "A mai nap az öröm napja. Egy kicsit később beszélhetünk erről is, de most boldog vagyok."

Kovács Iván

SZTÁR Sport

Korábban az [origo]-ban:

A Jordan csapat elbocsátotta Heinz-Harald Frentzent
Alesi a Jordannél?