Vágólapra másolva!
Éveken belül újabb helyszínnel gyarapodhat a gyorsasági autósport helyszíneinek listája. Bahrein ugyanis 2003 közepére tervezi új, Forma-1-es versenypályájának átadását, amelyet a tervek szerint 79 millió dolláros beruházással készítenének el. Favaz bin Mohammed Al Khalifa sejk az Ifjúsági és Sportbizottság részéről bejelentette, hogy a versenypálya felépítésének 79 milliós költsége már a rendelkezésükre áll.

A versenypálya Sakhirban épül, amely 30 km-re van a fővárostól, El-Manámától. A ring gokart-, motor- és Forma-1-es pálya szerepét töltené be, a főlelátón 16 ezer néző foglalhatna helyet. A pálya átadását 2003 közepére tervezik. "Hogy megkapjuk-e a verseny lehetőségét, még nem tudni" - mondta Favaz sejk.
"A mi országunk lehetne az első a régióban, amely Forma-1-es versenynek ad otthont. És a csapatoknak is előnyükre válna, ha forró éghajlaton tesztelhetnék a gépeket." Bahrein egyébként 1952-ben az első közel-keleti országként alapított motorversenyzői klubot.

Pincési László

(SZTÁR Sport)